Mc Hawer a mulatós műfajban tevékenykedett, mindaddig, amíg rá nem jött arra, hogy az általa választott érvényesülési mód nem éppen egy nyugdíjas hivatás. A tényt konstatálva magasabb fokozatra kapcsolt a piálásban, ezt leszámítva időnként bejelentkezik a nyilvánosság számára különféle „egyszer megjavulok én” jeligére előadott magánszámaival.
Mc Hawer állítólag egy kész vagyont vert el fénykorában, jelentsen az bármit, de most simán újra meggazdagodhatna, ha a szétzülött fejű Charlie Sheen dublőreként alkalmaznák.
A facebookon is szokott aktívkodni, gyakran felbukkan az ösztönzseni kommunikátor Schobert Norbi védelmében, amelynek során nem egyszer hivatkozott már arra, hogy az ő életútjuk egészen hasonlatos. Úgy tűnik igaza lehet, hisz nem lehet nem észrevenni néhány markáns hasonlóságot kettejük között.
Mindketten szeretnek inni, valamint mindketten szívesen pózolnak kórházi ágyon.
Mindketten rakétacsöcsig hanyagolják el magukat, amelyet konstatálva aztán kampányszerű edzésbe fognak, amelynek vitatható eredményét előszeretettel mutogatják a kívánatosnál lényegesen csupaszabban.
Eközben mindketten majd berosálnak a minimális súlyokkal való edzéstől.
Schobert Norbi pont olyan jó edző, mint amennyire kiváló zenész Mc Hawer, simán tudnák egymást helyettesíteni.
Mindketten fess legények, kiváló adottságaikon túl érzelemgazdag mimikával hangsúlyozzák döglesztő sármjukat.
Mc Hawer vérvonalához tartozó unokaöccse, Pumped Gabó nemléte esetén pont olyan nagy űrt hagyna a celebvilág tündöklő égboltján, mint rokona, na meg a Schobert Norbi.