EXTRÉM SZUBJEKTÍV FELÜLETES KISHATÁROZÓ A NAGY VILÁG FELSZÍNES DOLGAIRÓL ÉS SZEREPLŐIRŐL

KI ÉS MI?

KI ÉS MI?

Kasza Tibi, akinek Sebestyén Balázs az utolsó pillanatban dobott mentőövet

2016. április 14. - kikicsodamimicsoda

Emberünk már jó ideje evickél a víz felszínén. Bár valamennyire tud úszni, de annyira mégsem, hogy kedve szerint uralná a hullámokat, ezért többnyire jócskán kifáradva kapálódzik. Időnként kifulladva alámerül, de a sors kegyének jóvoltából megérkezik az, aki mentőövet dob számára, és kivonszolja a partra. Miután kiköhögi a felesleges vizet, megrázza magát, és új erőre kap. Na, valahogy így mentette meg Sebestyén Balázs Kasza Tibit a végleges feledésbe merüléstől. De hogy ez nekünk mennyire jó?

kaszatibi7.jpg

Majd az utókor eldönti, de az biztos, hogy ő napról napra elégedettebben lubickol az azóta feléledt népszerűségében.

kaszatibi1.jpg

Kasza Tibit a Crystal együttes frontemberekét ismerhettük meg. Bár volt néhány dallamos nótájuk, mégis viszonylag hamar egyértelművé vált , ahhoz túl középszerű és csinált a zenéjük, hogy arra hosszú távú karriert lehessen építeni. Tibi ezt érezhette is, mert mindig törekedett arra, hogy több lábon álljon, de egyéb vállalásai tekintetében sem haladta meg a középszert. Tudható róla, hogy fotósként foglalkoztatták külföldön, a magyarországi Playboyban is kapott bizonyítási lehetőséget, amellyel viszont nem különösebben tudott élni. Az általa megörökített VV Gigi bájait közel sem sikerült kidomborítania, mint azt a címlapmodellek esetében megszokhattuk. Félresikerült próbálkozásai között említhetjük még azt a fotósorozatot, amelyen a zabhegyezésre amúgy is hajlamos Rubint Rékát csípőficamos kentaurként ábrázolja.

kaszatibi8.jpg

Körülbelül ez idő tájt döntött úgy Sebestyén Balázs, hogy önmaga túlsokságát ellensúlyozandó a Morning Showba meg kellene hívnia valakit, aki kellőképpen kommunikatív és még nála is beképzeltebbnek tűnik. Kasza Tibire esett a választása, aki aztán olyat fordított a történeten, amelyre senki nem számított. A váratlanul jött médiaszereplési lehetőségét remekül kihasználva Tibor új identitásra tett szert. Azt is mondhatnánk, hogy Balázs megalkotta Frankensteint.

kaszatibi6.jpg

Életre keltette önnön konkurenciáját, aki már az első adandó alkalommal győztesként került ki kettejük rivalizálásra okot adó élethelyzetéből. Tibi első, jelentős műsora a  Kasza Show nevet viselő médiamaszturbáció például simán túlélte Balázsnak a majd ugyanakkor debütáló Wunderschőn és Zuperszexi című, hasonló módon öntörvényű alapokra helyezkedő műsorát.

kaszatibi4.jpg

Kasza Tibi médiakarrierje azóta töretlenül ível felfelé, emellett a facebook oldala is meglehetősen népszerű. A teljességhez hozzátartozik, hogy az általa előszeretettel hangoztatott látogatási és aktivitási mutatói nem feltétlenül alapulnak hozzá köthető szellemi produktumhoz. Gyakran már publikus poénokat sajátít ki azzal, hogy a „vízfejét” elhelyezi a képeken. Az a hír járja, hogy a radírpókja sem túl toleráns. Jómagam úgy vélem, hogy nem kell etetni a trollokat, de a valódi lazaság egyik kiváló fokmérője az, ha valaki érdemi módon tudja kezelni azokat a véleményeket is, amelyekkel nem feltétlenül tud azonosulni. Ő pedig nem rest elkaszálni mindenkit, aki nem fényezi az igényeinek megfelelően.

kaszatibi3.jpg

Régebben sokáig küzdött súlyproblémákkal, rutinos jojós hírében állt. Egy ideje azonban úgy tűnik, hogy megtalálta a testi egyensúlyt.

kaszatibi5.jpg

Néhány éve maga mesélte el egy interjúban, hogy a külsőbéli átalakuláshoz nagy löketet jelentett számára egy telefonbeszélgetés, amelynek akaratlanul lett a fültanúja. Egy lánynak szerették volna randipartnerként ajánlani, aki viszont hárította a lehetőséget, mivel Tibit kínos megjelenésűnek találta. Látszólag ilyen gondjai már nincsenek, a barátnője nagyon dekoratív hölgy. Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy hozzá képest indokolatlanul szép.

kaszatibi2.jpg

Záró gondolatképpen talán annyit, hogy Kasza Tibiben médiaarcként amúgy valóban van spiritusz. A Nagy Duett zsűritagjaként egészen remekül működik. A fájdalmasan humortalan Bereczki Zoltán helyett szívesen látnám a Sztárban sztár ítészeként is. Mint jelenség akkor lenne még értékesebb, ha kicsit visszavenne az arcából. Szinte mindig helytálló a mondás: a kevesebb néha több. Amit arcoskodásból elhagyna, és ha azt intellektussal helyettesítené, akkor méltán lenne ott, ahova a megannyi büfé- és kommunikáció szakon tanuló médiaaspiráns egész életében csak vágyakozik.

 

Update: Teszteltem Tibi "lazaságát". Épp online volt, amikor linkeltem számára a bejegyzést, 2 percen belül törölt és tiltott az oldalról.

A bejegyzés trackback címe:

https://kiesmi.blog.hu/api/trackback/id/tr518606550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása