EXTRÉM SZUBJEKTÍV FELÜLETES KISHATÁROZÓ A NAGY VILÁG FELSZÍNES DOLGAIRÓL ÉS SZEREPLŐIRŐL

KI ÉS MI?

KI ÉS MI?

Sarka Kata, akinek javára vált a hajdúsítás

2016. április 09. - kikicsodamimicsoda

A modell egyik lehetséges definíciója: nő, aki a szépségéből él meg. Sarka Kata azon dekoratív megjelenésű hölgyek táborát gazdagítja, amelyek esetében a modell titulus automatikusan  nem válik egyenértékűvé a luxusprosti fogalmával. Már nagyon fiatalon lestoppolta Hajdú Pétert.

sarkakata9.jpg

Bár először elhagyta, de végül az újbóli egyesülésüket a házasság fedőnevű fúzióvá minősítették át. Felületesen szemlélve olybá tűnik, hogy Sarka Kata karrierépítését nagyban megkönnyíti az, miszerint a férje kínálja számára ezüst tálcán a lehetőségeket, de legalább érdemi módon él velük.

Mindenképpen szimpatikus benne, hogy az imázsa karakteres elemének tekinti a családszeretet fontosságának hangsúlyozását, amelyet hihető és rokonszenves formában tálal.

sarkakata2.jpg

Saját elmondása szerint akkor tanult meg főzni, amikor a gyermekének arról kellett mesélnie a pajtásainak, hogy az anyukája miket szokott készíteni számukra, és a csöppség csak valamilyen zabpehelyszerűséget tudott megemlíteni erre szolgáló példa gyanánt. Ekkor annyira elszégyellte magát, hogy új életet kezdett. Bevallása szerint nem csupán kényszerűségből sürgölődik-forgolódik a konyhában, hanem meg is szerette azt.

Amúgy leginkább az egészséges életmód fontosságára hívja fel a figyelmet, nagy hangsúlyt fektet mind az étkezésre mind a testmozgásra. Reméljük, hogy tényleg egyensúlyban is van önmagával, nemcsak azt a látszatot kívánja kelteni, mert olykor-olykor úgy tűnik, hogy az áhított külső elérése görcsös és beteges igyekezettel egyenértékű a számára. Egy időben kórosan vékonynak tűnt, sőt még kopaszodni is kezdett. Ezt a folyamatot vagy profi hajbeültetéssel állította meg vagy pedig remekül hat neki a mindig kéznél lévő „hajdúsító sampon”.

sarkakata11.jpg

Tudható még róla, hogy ruha nélkül alszik, illetve hogy legfőbb ihletője a Bálint Antónia által készített woodoo babáknak.

sarkakata5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kiesmi.blog.hu/api/trackback/id/tr668581316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.04.10. 10:23:24

Szép kapcsolat lehet az övék Hajdúval. Beszélgetéseik tartalmasak, nem nélkülözik a humort, szexuális életük huncut de nem dévaj. Kapcsolatuk őszinte és nem érdekeken alapuló. Kata teremti meg az otthon melegét, Péter pedig az anyagi biztonságot.

2016.04.10. 10:58:30

Mit szoktak ilyenkor írni? Sunáznám? :-)

kikicsodamimicsoda · http://kiesmi.blog.hu/ 2016.04.10. 12:31:50

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:

felületes szemlélőként vizsgálva a tényállást nagyon olybá tűnik, hogy leginkább ama célt szolgálja a leghathatósabban, csak ne mondja ki közben, hogy f@sz, mert szejpít, az meg nem szekszi :D
süti beállítások módosítása